Gyorsmenü

hátrányos helyzet

Álláskeresők támogatott felnőttképzésében résztvevők vizsgálata Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helyszíneken

Az emberi erőforrások fokozódó jelentősége miatt az egész életen át tartó tanuláskoncepciójának megvalósítása nélkül nem beszélhetünk versenyképes tudásalapú társadalomról. A felnőttképzésnek a időről-időre megújuló, versenyképes munkaerő biztosításán túl fontos szerepe van a munkaerőpiacról kiszorult potenciális munkavállalók integrálásában. A felnőttképzésbe beiratkozottak száma alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye Magyarországon a második helyet foglalja el Budapestet követően.

A vidék társadalmi problémáinak javítási lehetősége egy primer kutatás tükrében

Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy az oktatás, az oktatási intézmények miképpen tudnák befolyásolni a sok esetben a vidéki térségek egyik kiemelt gondját jelentő szociális problémákat. A roma kisebbség és a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjának szakirodalmi hátteréből kiindulva primer kutatásunkban a Kiskunlacháza-Áporka Általános Iskolai Társulás diákjai körében végeztünk felmérést, melynek során a diákok iskolai motivációira, preferenciáira, szabadidős tevékenységükre, továbbtanulási terveire, tervezett szakmájukra kérdeztünk rá.

A hátrányos helyzetű diákok tanulási motivációi

A kutatás során a hátrányos helyzetű tanulók szociális tulajdonságainak felmérését folytattam két - két, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön található általános iskolában, és szakiskolában,ahol a diákokkal készített kérdőíves felmérést, az intézményvezetőkkel folytatott interjúk egészítették ki. A kiválasztott iskolákban fokozottan magas arányban tanulnak hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetű diákok, így a nevelési sajátosságokról releváns képet kaphattam a diákok és az intézményvezetők szemszögéből is.