Gyorsmenü

közlekedéstörténet

A közlekedési infrastruktúra változásainak hatása az Ipoly-völgyének társadalmi kapcsolatrendszerére

A közlekedés egyidős az emberiséggel, a társadalom, technika és közlekedés fejlődése párhuzamosan, egymásra hatva változott. A közlekedés alapvető feladata a helyváltoztatás, avalamint gazdasági összekötő kapocs, és közvetítő. Sokáig a közlekedés a kommunikáció egyik csatornája is volt, így nem kérdőjelezhető meg a fontossága. Napjainkban megfigyelhető igazán, hogy annak ellenére, hogy a virtuális tér a kommunikáció szinte minden területét ki tudja pótolni, mégsem tudja a személyes megjelenést, személyes kapcsolatokat helyettesíteni.

A budapesti agglomeráció közlekedési elérhetőségi vizsgálata

Magyarország a XIX.-XX. századtól kezdődően – hasonlóan a nyugat-európai térséghez – a polgári fejlődés útjára lépett. Ezen belül Budapest, az ország fővárosaként a kedvező természeti adottságok mellett a társadalmi-gazdasági és a közlekedési potenciáljának köszönhetően a Kárpát-medence domináns szereplőjévé vált. A centrumtérség körül törvényszerűen kialakuló agglomerációs települések lakossági és gazdasági szempontból is erősen kötődnek a városhoz, ahol a közlekedési elérhetőséget vizsgáltam.