Gyorsmenü

regionális gazdaság

Regionális hatások a covid idején az online élelmiszer kiskereskedelemben Miskolc, Zalaegerszeg és agglomerációjuk eredményeinek vizsgálata

A COVID-19 elleni védekezés nagymértékben alakította át a kiskereskedelemi trendeket és az ehhez kapcsolódó fogyasztói magatartást. Ez eddig is növekedésben lévő e-kereskedelem fejlődése tovább fejlődött és ezzel megváltoztatta a vásárlói szokásokat is. A pandémia okozta korlátozások sok vásárlót áttereltek a digitális vásárlás irányába. A kezdeti pánikvásárlások után a fogyasztók –az erre az értékesítési csatornára áttért, illetve jelenlétét megerősítő aktorok hatására- elvárása folyamatos erősödésnek indult. Ez azt jelenti, hogy a versenyhelyzet nagyon erőssé vált.

Románia középvárosainak gazdasági és társadalmi összehasonlítása Kárpátokon innen és túl

A tanulmány középpontjában a romániai kis-középvárosok átfogó gazdasági és társadalmi vizsgálata áll. A kutatásunk során a Romániai Nemzeti Statisztikai Hivatal releváns adatai kerültek felhasználásra a két vizsgálati évre, 2015-re és 2019-re vonatkoztatva. Az alapmutatók rendszeréből komplex fejlettségi mutató került kiszámításra, mely során a 24 db alapmutatóból 15 db normalizált, komplex mutatót került kialakításra, melyeket három vizsgálati csoportra osztottunk: demográfiai-társadalmi pillér; ökonómiai pillér; infrastrukturális pillér.

A vidéki tér fenntartható fejlesztési lehetőségének vizsgálata, különös tekintettel az ipari kender hasznosítására

Az elmúlt években lezajló, életünket nagyban meghatározó konjunkturális változások hatására a társadalomnak szükségszerűen szembesülnie kellett azokkal az externáliákkal, amelyek mind az egészségünket, környezetünket, továbbá jóléti viszonyainkat is átstrukturálták. A társadalom tagjai a pandémia időszaka alatt többségében felértékelték egészségük és az élhető környezet fontosságát, a tipikusan vidéki jellemzőkkel bíró életforma jelentőségét, az élhető tér kialakítását, köztük az alternatív, fenntartható építészeti lehetőségek kiaknázását egyaránt.

A paksi gazdasági és fejlesztési öv vizsgálata

Az egyes területegységek, régiók vagy különböző típusú települések komplex vizsgálata igen hosszú múltra tekint vissza globálisan is és hazánkban is. A különböző társadalmi, gazdasági és infrastrukturális tényezők folyamatos változása, illetve az ezek által generált folyamatok következtében egy igen összetett kérdéskört vonunk vizsgálat alá, melynek fókuszában a Paksi Társadalmi Tanács települései szerepelnek. A Paksi Társadalmi Tanács megnevezést a Miniszterelnökség által 2015-ben lehatárolásra került, a Duna két oldalán fekvő fejlesztési zóna viseli.

A jó kormányzás regionális összefüggései a vidéki térben

A vidékgazdasági stratégiák készítése, a tervezés napjainkban új értelmet talált, hiszen a globalizáció térnyerésével számos új tényező került az elemzések látókörébe. Azt is beláttuk, hogy napjainkban egy adott térségen belül a gazdasági változást részben külső erők határozzák meg - melyekre magán a térségen belüli szereplők nincsenek hatással -, részben pedig a helyi szereplők döntései és cselekedetei befolyásolják.

Regionális összefüggések a vidékgazdaság fejlesztésében

A 90-es években a rendszerváltással, elsősorban a földtulajdon szerkezetének módosulásával és a piacgazdaság kialakulásával, a külső gazdasági-piaci kapcsolatok átrendeződésével a vidékgazdaság termelési szerkezete jelentős átalakuláson ment keresztül. Ennek során növekedtek a fejlett és a leszakadt területek közötti színvonalbeli különbségek. Nyilvánvalóan változásban van az e folyamatokat befolyásolni kívánó vidék- és területfejlesztési politika is. Ahhoz, hogy a változásokat megérthessük és fejlődési irányba elmozdíthassuk számos területi összefüggés megértésére van szükség.