Gyorsmenü

jövedelem

Regionális hatások a covid idején az online élelmiszer kiskereskedelemben Miskolc, Zalaegerszeg és agglomerációjuk eredményeinek vizsgálata

A COVID-19 elleni védekezés nagymértékben alakította át a kiskereskedelemi trendeket és az ehhez kapcsolódó fogyasztói magatartást. Ez eddig is növekedésben lévő e-kereskedelem fejlődése tovább fejlődött és ezzel megváltoztatta a vásárlói szokásokat is. A pandémia okozta korlátozások sok vásárlót áttereltek a digitális vásárlás irányába. A kezdeti pánikvásárlások után a fogyasztók –az erre az értékesítési csatornára áttért, illetve jelenlétét megerősítő aktorok hatására- elvárása folyamatos erősödésnek indult. Ez azt jelenti, hogy a versenyhelyzet nagyon erőssé vált.

Az agrártámogatások és a gabonaágazat jövedelmének összehasonlítása

Az agrártámogatások sokszínűsége választási lehetőséget ad a termelők számára, hogy ökológiai,- ökonómiai vagy kombinált gazdálkodási módot alkalmazzanak a gazdaságban. A területalapú támogatások szakmai értelmezése tág keretek között valósulhat meg. Lehetőség adódik a kiemelt jogcímek lehívására is támogatás-maximalizálás céljából, mellőzve az intenzív termelést. A tanulmányomban a kiegészítő jogcímek, a termelési jövedelmek és a bértábla egyes elemei közötti szélsőségekre kívánok rámutatni.

 

A pecsenyeliba termelés naturális és ökonómiai hatékonyságának vizsgálata adott telep példáján keresztül

A tanulmány célja a pecsenyeliba hizlalás termelési paramétereinek, illetve költség- és jövedelemviszonyainak vizsgálata esettanulmányi jelleggel adott telep példáján keresztül. A begyűjtött adatokat leíró statisztikai módszerek segítségével dolgoztuk fel, majd modellkalkuláción keresztül vizsgáltuk az értékesítési ár, a takarmányár és a legfontosabb termelési paraméterek változásának önköltségre és fajlagos jövedelemre gyakorolt hatását, amelyeket kereszttáblákban foglaltunk össze.