Gyorsmenü

A bevásárló közösség fogalmi megközelítése Magyarországon

  • Kápolnai Zsombor 1
  • Nagyné Molnár Melinda 2
  • 1 PhD hallgató, Szent István Egyetem, Enyedi György Regionális Tudományok Doktori Iskola
  • 2 egyetemi docens, Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Definitions of the shopping community in Hungary

A bevásárló közösség Magyarországon a 21. század második évtizedében széles körű népszerűségnek örvendő vásárlási forma. Míg a szakirodalom a rövid ellátási lánc egyik elemeként jelöli meg a bevásárló közösséget, addig a bevásárló közösségek magukat többek között „kapcsolatként”, vásárlási formaként, helyi gazdaságfejlesztés eszközeként jelenítik meg

A bevásárló közösségek szervezésének alapja a tudatos vásárlók megléte, megteremtése. Ez a tevékeny közösség Magyarországon elsőként a fővárosban valósult meg. Innen terjedt tovább, először főként vidéki városokba: Debrecenbe, Kecskemétre, Nyíregyházára. Mára kisebb lakosságszámmal bíró településeken, mint Csákvár vagy Csömör is működik bevásárló közösség. A tanulmány a bevásárló közösséggel, mint a rövid ellátási lánc újszerű formájával foglalkozik (Szabó, 2016), annak mindenekelőtt a fogalmi megközelítéseivel. A bemutatásra váró helyzetkép elsősorban a Magyarországon működő bevásárló közösségek sajátosságaira épít.

 

Today’s short supply systems were first introduced in France, Italy and England in the 1980s, and since 2008 they have been on the rise again. (Kujani 2015). The global economic crisis has pointed the public’s awareness to the vulnerability of economic systems thinking in global solutions, and to the importance of self-sufficiency and short supply chains. (Rapkay et al 2013). The elements of the short supply chain have become increasingly popular in Hungary. The study attempts to define conceptually the shopping community among the novel forms (Szabó 2016) of the short supply chain.

Issue: 
Pages: 
pp. 26-36
Spread: 
11
JEL-category:
LOC-code: