Gyorsmenü

kibertér

A mesterséges intelligencia alapú kibertámadások lehetőségei

A számítógépek, az okoseszközök és az internet fejlődése létrehozta az úgynevezett kiberteret, amit számos előnye mellett a bűnözői, katonai vagy politikai erők is igénybe vehetnek az emberek vagy az emberiség ellen. A modern technológiák csúcsa, a mesterséges intelligencia is számos veszélyt rejt, épp a benne rejlő lehetőségek miatt. Fő célunk e két újszerű veszélyforrás keresztmetszetének bemutatása. Ez által egyben választ kaphatunk olyan kérdésekre is, hogy hogyan kell hozzáállnunk ehhez a veszélyforráshoz nekünk, mint polgárnak, mint vezetőnek, vagy mint informatikai üzemeltetőnek.