Gyorsmenü

együttműködés

Turisztikai szervezetek hatékonyságmérése

Hazánk turizmusában kiemelt szerepet tölt be a különböző települések, térségek, azaz desztinációk menedzsment alapú fejlesztése. Az elmúlt bő évtizedben számos turisztikai szervezet jött létre, amelyek többféle turizmusban érdekelt szereplőt foglalnak magukba. Számos nemzetközi és hazai kutatás is foglalkozott a turisztikai térségek együttműködéseivel, illetve azok versenyképességével és fenntarthatóságával, viszont kevesebb figyelem hárult a desztinációs turisztikai szervezetek hatékonyságmérésére.

A helyi társadalom vizsgálata Tolmácson

Ahhoz, hogy egy településen sikeres beruházások, fejlesztések valósuljanak meg, ismerni kell az adott közösség problémáit és fejlesztési igényeit. Tanulmányunk ennél fogva a tolmácsi helyi társadalom jellemzőinek, jövőképének, a társadalmi problémáknak és igényeknek a feltárására irányul. Primer kutatásunkat Bőhm Antalnak és Pál Lászlónak a helyi társdalom elemzéséhez kidolgozott hat dimenziója (integráció, kötődés, elégedettség, kooperáció, részvétel és perspektíva) mentén végeztük kérdőíves felmérés és megfigyelés segítségével.

A turisztikai együttműködések gazdasági szerepe

Világszerte megfigyelhető trend a fenntartható és versenyképes turizmus kialakítása, így a turizmusban érdekelt országokban - így hazánkban is - fontos fejlesztési iránnyá vált a turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szemléletű intézményi struktúra létrehozása. Felvetődhet a kérdés, hogy ezen intézményesített együttműködések hazánkban hatékonyan tudnak-e működni, illetve milyen hatásokkal rendelkezhetnek egy-egy térség életében, és azokat lehet-e - ha igen, akkor milyen mutatók segítségével - mérni.

Együtt vagy egymás mellett a munkaerőpiacon: generációs különbségek a munka világában

Változó világunkban a technikai, technológiai fejlesztések, az innovációs törekvések térnyerése az élet elválaszthatatlan részeként jelennek meg és jellemzik mindennapjainkat, magában hordozva a generációs eltérések, ellentétek veszélyét. Munkánkban McCrindle (2012, 2014) és a Kelly Services vizsgálatai (2007, 2009, 2012) alapján a munka világában tapasztalható generációs feszültségek okainak és megnyilvánulási formáinak feltárását tűztük ki célul.