Gyorsmenü

Q20

General

Megújuló energiák az EU közlekedésében

A közlekedés az Európai Unió gazdaságának fontos ágazata, létfontosságú szerepet játszik a mai mobil társadalomban. A megújuló energiaforrásokból előállított energiának a közlekedésen belüli részarányára 10%-os célérték elérését tűzte ki 2020-ra. A közlekedésben felhasznált, megújuló energiaforrásokból előállított energia részaránya, míg 2004-ben csupán 1,5%-ot tett ki, az elmúlt három évben már látványosan közelítette a célértéket (2017-ben 7,5%, 2018-ban 8,3%, 2019-ben pedig 8,9%-ra nőtt). Az egyes tagországok ugyanakkor eltérő pozícióval bírnak.

Az ökoturizmus jövője – összehasonlító elemzés a gyöngyösi diákok körében környezettudatossági aspektusból

Az ökoturisták környezettudatos szemléletű emberek, akik jellemzően szeretnek távolabb utazni a városoktól, időt tölteni a természetben, a klasszikusnak számító vidéken kirándulni, felfedezni és óvni a természet csodáit, megismerni a helyi szokásokat, embereket. Jellemzően ezek a turisták igyekeznek minél kevesebb negatív hatást gyakorolni a környezetre, miközben annak tisztaságát, érintetlenségét óvják, tudatosak a szállásválasztásban és az utazás módjában is, hogy minél kevésbé terheljék a környezetet.

Economic sustainability and methodological evaluation of air asset

Sustainability is focused on balancing environmental, economic and social concerns in order to “meet the needs of the present without compromising the ability of future generations to meet their own needs. Poor air quality threatens not only the well-being of city-dwellers but our long -term productivity, as well, especially in terms of the quality of life, material and vegetation damage, reduced tourism to the country, discouraged foreign investments, among others. Further, loss of productivity due to pollution-related illnesses becomes a direct economic cost also.